Komoly tingli-tangli

A cím magyarázatot igényel. Úgy néz ki egyedül irogatok, de az elhatározás az elhatározás. Majd ha a többiek erőre kapnak, írnak ők is. A komoly része a tartalom, a tingli-tangli pedig az időzítés. Azért is írom, hogy ne laposodjon el a blog, másrészt megígértük ezt is. Ez a komoly tartalom pedig jelenlegi kis hazánk bemutatása, pontosabban azon része, ahol éppen járunk. Legalább naprakészek leszünk belőle, a visszatekintés pedig tényleg rövidesen elkészül. Ehhez kipihentebb állapot kell, és nem utolsó sorban jobb kedv. Most, mikor ezt írom, épp a felgyülemlett dolgokat simítom magamban, mivel egy „belső kommunikációs hiba” kibaszta a biztosítékot. Szóval… Amerre mostanában jártunk, igazán csodálatos helyek, épp annyira, mint országunk egészében véve volt és lesz. Közemberek lakják, akik épp úgy várják, hogy minden a régi fényében ragyogjon, mint mi és a kedves olvasok. De röviden, és utána már tényleg elkezdem: rengeteg szebb napokat látott helyen jártunk, amit illene megőrizni az utókornak – szépségeivel és hagyományaival együtt, ahelyett, hogy azt a kibaszott Hollywood-ot majmolnánk…

Beleg

Dombóvár közelében, gyönyörű erdők között találjuk ezt a kis falut. A keresztúti és segesdi erdők tölgy és cserfái között rendkívül gazdag vadállomány él, ez a vadásztársaságok felségterülete. Északon mezőgazdasági művelés alatt álló földek terülnek el, a talajadottságok elsősorban a gabonának és az olajos magvas növényeknek kedveznek.

A terület már a Római Birodalom fennállása idején is lakott volt, érintette a hadiút. 1885-ben a Pusztaréti-dülőben találtak rá Vespasianus császár hadparancsára, amely ma a Nemzeti Múzeumban látható. A rómaiak jelenlétéről tanúskodnak a Rinya-patak mentén fellelt bronz- és ezüstérmék is. Közvetlenül a településről szóló első írásos adat 1493-ból származik, amely Belek néven említi a vránai perjel birtokát. Későbbi földesurai között találjuk Török Bálintot, Zrínyi Györgyöt, Tirunetti Herkules őrgrófot, 1733-1945 között pedig a Festetics családot. A török hódoltság idején elnéptelenedett a község, s csak 1703-ban települt újjá reformátusokkal, akik 1740-ben építették meg első, fából készült templomukat, majd egy évszázaddal később megépítették az újabb templomot. Az 1886-os évszám a falu feketekrónikájának része: ekkor ugyanis a község nagy része leégett. A XX. Század első felében Belegen megélénkült a társasági élet, olvasókör, leventeegyesület jött létre, hitel-, Hangya- és tejszövetkezet működött. Református és katolikus népiskolát egyaránt fenntartottak, jelentős fejlődés indult meg olyannyira, hogy a lakosság száma még a háborús években is emelkedett.

Saját- és közérdekből ugrás a jelenre. A munkaképes lakosság egy része Kaposváron, Nagyatádon, és helyben a MÁV-nál kap munkát, de a kutasi szövetkezet is foglalkoztatja a helybélieket. A mezőgazdasági termelés csak háztáji szintű. Az állattartásból a szarvasmarha kiszorult: amióta nincs a tejnek felvásárlója, csupán 2-3 család tart tehenet. Többen próbálkoznak egyéni vállalkozóként megélni, van közöttük vendéglátós, kereskedő, műköves és kőműves is. Az új évezred első nagy beruházása a földgázvezeték építése, ezzel csaknem minden komfort meglesz a faluban. A hiányzó szennyvízcsatorna kialakításához térségi összefogásra számítanak. Épül és szépül a falu, egyre több házat korszerűsítenek, alakítanak át az újabb igények szerint a fiatalok, akiknek a megtelepedését az önkormányzat kedvezményes telkekkel is segíti. A helyiek sokat adnak a falu külső képére, erről az utcákat járva meggyőződhet a látogató. Gyönyörű, gondozott parkon át vezet az út az óvodához, a házak előtt tavasztól őszig tarka virágok színesítik az utcát.

Olvastátok a bevezetőt, gondolom nem kell semmilyen kommentárt fűznöm hozzá…

Jártunk Gyöngyfán is. Nem jelentőségét csökkenti, hogy nem kap külön hosszú leírást, csak nem volt időm utánajárni. De ha bárki kedved érez egy kis kutakodáshoz, szívesen venném ha eljuttatná hozzám, felkerülne a blogra. Viszont Gyöngyfa környékéről találtam egy rövid „hírt”, ami egyik nagy mániámat említi. Aki ennek is utánanézne, nem is tudom… Lényeg, hogy nagy örömet okozna. Nem a lustaság beszél belőlem, csak nem vagyok sokat netközelben. A közeli Királyegyházához csatoltak 1968-ban egy nagy területet. A története ennek a területnek a XV. Századig nyúlik vissza: Hernádfalva alakban jelzik az első 1426-os források. A két szomszédvár, Hamádfa és Rónádfa hivatalosan egészen 1930-ig külön úton járt, viszont 1826-ban határmezsgyéjükön épült egy templom. A jó termőföldű, állattartásáról neves falunak több száz lakosa volt, önálló tanáccsal, melyet 1968-ban csatoltak Királyegyházához.

Pécsbagota

Ősidők óta lakott hely, ahol a Körös patak és a környező erdők, legelők biztosították az életteret. A patak a mai Pécsszabolcs területéről induló, mai nevén Pécsi-víz medrében folyt. A honfoglalás idején Botond szálláshelye. A temetőtől északra bronzkori települést tártak fel a régészek, amely a zóki kultúrához tartozik. 1262-ben Bagata, 1447-ben Bagotha néven ismert nemesek birtoka, ahogy a török időkben is. 1539-től Istvánffy Pál birtoka. 1664-ben elpusztul, melyet Zrínyi Miklós az eszéki híd lerombolásával égetett fel. Jelentős fejlődésnek indul az önkormányzatiság éveiben, amely lakóinak köszönhetően a legrendezettebb aprófalvaink egyike. Ez a rövid leírása a településnek, a „több kevesebb” lenne, nem akarok senkit fárasztani. Viszont követendő példát állítottak és teszik ma is mindenki elé. Nem fogok gondolkodni, hogy minél szebb mondatokat varázsoljak ide, egyszerűen idemásolom amit találtam a falunak erről a rendezvényéről, amin egyszer biztos én is jelen leszek.

Az első Árpád-kori várjátékokra kerül sor 2008 május 23-án és 24-én – pénteken és szombaton – Pécsbagota szomszédságában, a községhez tartozó, tavaly megáldott Álmosvölgyben. A völgy ma már teljes pompájában, fedett pihenő- és előadóterekkel várja vendégeit, a várjátékok talán a Kárpát-medencében is páratlan esszenciáját az adja, hogy a honfoglaláskori magyarság életét, hadviselését idézi föl hitelesen. Sok más közt lovasíjász bemutató szerepel a programban, lovas birkózás, lovas lányrablás, lovas ügyességi játék. A szablyahasználattól a dárdahajításig az ősi magyar harcművészet számos elemét megtekinthetik az érdeklődők. A látványban gazdag rendezvények közben hagyományos magyar ételeket és italokat kínál a helyben kialakított lacikonyha és az ivó; és ezen a napon az egész napos programon belül ingyenesen kipróbálható a lovaglás és az íjászat. Az Álmosvölgy magáért beszél. És az Árpád-kori magyarokról. Jurtájával, lovaival, akkori öltözékeivel, íjaival, programjaival. A Kerülő Gábor vezette táborban májustól idáig közel ezer gyerek járt. Ha megkérdezik őket e kor történetéről, most már kevésbé jönnek zavarba. A faluhoz tartozó hajdani legelőn kialakított létesítmény egyik magja a település bővíteni tervezett idegenforgalmi vonzerejének.

Még ide tartozott az akkor megadott kontakt is: elővételben is lehet belépőt igényelni a Pécstől 20 kilométerre zajló eseményre, informálódni a 06/73/371-883-as telefonszámon, illetve a 06/20/469-6039-es mobilszámon lehet. Igaz, tavaly volt, remélem viszont, hogy még hosszú évtizedekig meg fogják rendezni. Ezt reklámnak szánom, talán idén is élni fog ez az elérhetőség az érdeklődők előtt. Kérem senki ne éljen vissza a két telefonszámmal, bár bízom benne, hogy kultúrált emberek látogatnak a blogra, és ezt felesleges volt megemlítenem.

Somogyviszló

Ismét csak egy rövid leírás következik, kivonatosan, azonban egy aktuális hír is említésre kerül a végén. Ezt nézzétek el nekem, sajnos nem vagyok sem történész, sem néprajzkutató, és a sok munka mellett ennyit tudtam összevadászni (ezeket is általában szó szerint írom át ide, minimális szerkesztéssel és átkötésekkel). De talán ez praktikus is így, kedvcsinálónak elég kell legyen, ha valakit érdekel a téma, és ráadásul nem lesznek 100 oldalas bejegyzések (bár ez a mostani elég hosszú lesz, mire a végére érek).

Somogyviszló 10 kilométerre fekszik Szigetvártól Nyugat-Baranyában. Első említése 1403-ban (talán 1299-ben). 1465-ben Szent Mihály tiszteletére szentelt templomát említik, majd a szigetvári várhoz tartozónak írják le. A török hódoltság ideje alatt is lakott. a 19. században számtalan földesura volt pl. a Somssich, a Boronkay, a Zichy-család. Neve a néphagyomány szerint úgy alakult ki, hogy a törökök elfogtak egy embert, egy lóhoz kötötték, majd azt kiáltották „Visz ló, visz ló?”. Előneve megyei hovatartozását mutatja. A műemlék jellegű református templom késő barokk stílusban 1784-ben épült. Klasszicista toldása a 19. sz. első felében készült. Az épületet 2002-ben újították fel, és egy park kialakítására is sor került a falu központjában. A körjegyzőség székhelye Somogyapátiban található. A településen nem működik óvoda, iskola, a gyerekek Somogyapáti, illetve Szigetvár intézményeibe járnak.

És ezzel kapcsolatos az aktuális hír is, amiről országos szinten is példát vehetnének, ha nem dilettánsok gyülekezete rendezne ámokfutást a parlamentben. A kulcsszavak a gondolkodás, az összefogás, és a jó feláldozása egy jobb érdekében (más kérdés, hogy… inkább nem, csak még jobban felidegesítem magam). A hír a következő:

Valamikor nagyon régen körzetesítették az iskolát, a falu népe ezt nehezen vette tudomásul, s bár aktív tiltakozásra az akkori társadalmi környezetben nemigen volt lehetőségük, a rendszerváltás után nemtetszésüket az iskola visszaállításával fejezték ki. Mert az iskola jelképe is a falunak, az értelmiség csak ennek megléte esetén marad a településen, márpedig értelmiségre szüksége van minden lakóközösségnek. Az amúgy csak alsó tagozatot működtető iskola fenntartása azonban óriási terheket rótt az önkormányzatra, tavaly még 12 gyerekkel folyt az öreg épület falai között az okítás, az idén már 10-nél is kevesebben iratkoztak be. Ez azt is jelentette egyben, hogy működőképességük a nullára csökkent, az állami támogatások ugyanis a gyereklétszámhoz kötődnek, az önkormányzatnak a kieső központi juttatást folyamatosan pótolni kellett, a költségvetésük nem bírta a növekvő terhet elviselni, kénytelenek voltak határozatot hozni az intézmény megszüntetéséről. A lakosság tudomásul vette, hogy gyerekeik ezentúl nem helyben jutnak hozzá az elméleti és gyakorlati ismeretekhez, hanem a szomszéd településen, a somogyapáti általános iskolában. Már csak azért sem zúgolódtak a szülők, mert ez az intézmény is legalább olyan jól ellátott, mint a megszűnt helyi, jó iskola hírében áll, ráadásul a gyerekeket a bejárás sem nagyon terheli, ugyanis rendszeresített iskolabusz szállítja oda és vissza a tanulókat. A járművet az iskolafenntartó öt község (Basal, Patapoklosi, Somogyapáti, Somogyhatvan és Somogyviszló) pályázat útján nyerte, példás együttműködésben működtetik. Az öt környékbeli település ugyanis felfedezte, közösen bármit eredményesebben tudnak elérni, mintha egyedül kezdeményeznének. Az iskola bővítéséhez is együttesen járultak hozzá, de így tartják fenn az egészségügyi szolgáltatást is, csatornázásra is közösen pályáznak, a falunapot is sorban egymás után rendezik, vendégként részt vesznek a szomszédok népi mulatságán. Azt hiszem, ehhez sem kell semmit hozzáfűznöm…

Vásárosbéc

A település nagyjából 25 km-re Szigetvártól északra, a megye határában fekszik. A kistérség települései közül a központi várostól az egyik legtávolabb fekvő község. A település neve a 14. században bukkan fel írott forrásokban. I. István korában királyi vadászterület volt. A török hódoltság idején folyamatosan lakott település. A 15. században Szigetvár birtokai közé sorolták. Birtokosaként ismerjük Rupoli Tamásfi Istvánt és Jánost, Athimi Jánost, Balogh Jánost, Pajty Pált, a Batthyány családot, a Biedermannokat, Mautner Albertet, Veisz Artúrt és Sövény Vilmost. A hódoltság idején folyamatosan lakott hely volt. Az úrbérrendezéskor Batthyány Károly herceg birtoka volt. A 18. század utolsó negyedétől néhány német nevű család is élt itt. Időnként néhány szláv anyanyelvű is feltűnt. A II. világháború veszteségeit, a német lakosság kitelepítését, a paraszti népességet ért megpróbáltatásokat már nem tudta népességveszteség nélkül átvészelni.

A településen óvoda és általános iskola nem működik, a gyerekek a Somogyhárságyon, valamint a Somogyapátiban működő intézményeket látogatják. A település látnivalói a református templom és a világháborús emlékmű. Ezekről sajnos most nem tudok képet mutatni, hiszen előre megírt bejegyzéseket teszek fel, de ha már valaki olvassa, keresse meg interneten, érdemes!

Felsőszentmárton

A község Baranya és Somogy megye határán, a Dráva folyó mentén fekszik. Azok közé a települések közé tartozik, melyek nevüket egyes szentek után kapták. A helybéli horvát lakosság a falut az utóbbi években Martincenak hívja a korábbi többesszámú Martinci alak helyett. A Szentmárton helynév a falu templomának védőszentjére utal. Neve először 1235-ben fordul elő Waska-Szentmarthun alakban. Az eredetileg pécsi egyházmegyei birtokot a zágrábi püspök vásárolta meg. Ezt követően IV. Béla 1255-ben, IV. László 1277-ben kelt okmányokban megerősítették. A török defterekben „Szent Martin város”-ként írták össze. A török ellen vívott harcok során a falut felégették. 1712 óta folyamatosan lakják sto nyelvjárást beszélő horvátok. 1970-ben 1700 horvát és 27 magyar lakosa volt.

Ezek a települések a csodálatos Ormánságban és környékén találhatók. Voltunk még Mozsgón is, azonban ott a mi munkánk 95%-ban a zártkertre korlátozódott. Ezért erről nem írnék, remélem ezen nem bántódik meg egy ottani lakos sem, nem jártam be magát a települést teljes egészében. Ha ne adj Isten lesz még ilyen pangás (nevezzük így a fáradság és az elbaszott hangulat eme sajátos elegyét), van még a tarsolyomban egy rakás gyönyörű kis falú itt Zalaegerszeg környékén is, ahol dolgoztunk. Hogy ez jó vagy rossz, mindenki döntse el maga. Én nem tudom, hiszen ki az a marha, aki szereti ha felhúzzák, ráadásul fáradtan - azonban szívesen írok ezekről a kis településekről. De kíváncsi vagyok a Ti véleményetekre is, kérlek Benneteket, kommentben jelezzétek megfelel-e ilyen formában, vagy ötleteket és javaslatokat is szívesen fogadok, hogy mire figyeljek még oda. És fogadjátok meg a tanácsomat, vagy legalább gondolkozzatok el rajta, nehogy a "nagy fehér bálna" zenekarnak igaza legyen: "mindent elsöpör hollywood, amerika nyeri a háborút" (Moby Dick).