Ismételten üdvözlünk mindenkit. Pontosabban jelen esetben egyes számban. Mind legutóbb írtuk, megtudhatjátok hogy lettünk földmérők. Remélem minden kollégánk aktív lesz, és ír magáról egy kis bemutatkozást. Azt is ígértük, hogy egy rövid áttekintést is írunk, ezt csapatmunkával szeretnénk összehozni, ehhez kérünk még türelmet. A blog alapvetően vidám természetű, legalábbis mi annak szánjuk. Előfordulhatnak azonban komoly természetű dolgok is, ami alapvetően azt feltételezi (a mai időkben különösen), hogy az ember egyből rosszra gondol - főleg ha az "alapvetően vidám blog" kifejezéshez viszonyítjuk a komolyságot. Jelen esetben arra gondolok - és most magamból indulok ki -, hogy a földmérő szakmához vezető utam nem feltétlenül vidám, ha a hátterét és a körülményeit nézzük. De ezt tudom másról is, azért éreztem fontosnak megemlíteni. Nem szeretném drámaira venni, csak bizonyos dolgok előjönnek, és ha már előjönnek, az ember "neaggyisten" leírja a véleményét. Paradox módon az elejére venném a tanulság részét, nehogy a kedves olvasó eleve rossz kedvel álljon neki a személyenkénti külön-külön való megismerésünknek.
Tehát a rövid tanulság annyi, hogy boldog vagyok ebben a szakmában. Idővel megszerettem, megtanultam (persze az én szintemen). Boldog vagyok, hogy ilyen nagyszerű embereket ismerhettem meg. Tehát ez a végső következtetés. De hogy az előzményekről is írjak: ha a végzettségemet nézzük, mint Makó és Jeruzsálem a viszony a földméréssel. Hacsak nem annyi, hogy reál beálítottságú mindkettő (pénzügy szakon végeztem itt Zalaegerszegen). És kb. innét szeretném elkezdeni a történetet.
Fiatalon minden ember belegondol, mi lesz, ha tényleg dolgozni kell. Annak idején én is belegondoltam, és amit elképzeltem az még tetszett is. Amit tudtam a pénzügyi pályáról, az alapján vonzónak tűnt, ráadásul érdekelt is, a háttértantárgyak is mentek, persze itt is ki kell egészíteni, hogy a magam módján. Magam módján, ugyanis a tanulás mellett olyan dolgokkal is meg kellett bírkóznom, amik nem feltétlenül segítették elő a folyamatot. De ezekről nem írok. Szóval, eljött az idő, mikor államvizsga előtt gyakorlatra kellett menni. Akkor már kezdtem sejteni, hogy az olyan tulajdonságok, amikkel az ember meg tud maradni ilyen körökben, azok hiányoznak belőlem. A gyakorlati helyem még csak haggyán, az elviselhető volt (lásd: nem rúgtak ki). A szakomhoz képest ott is alkottam, ugyanis nem banknál voltam, pedig pénzintézeti szakirányon végeztem. Ezután következett a munkahelykeresés nevű "áldott" folyamat, amikor is a fent említett sejtés teljesen beigazolódott. Nem részletezem ezt sem, páraknak már kifejtettem a véleményem. A végén még itt is elkap a hév, és annak a következménye
röviden annyi lenne, hogy egy bizonyos hivatal a fényképem mellé tudna nevet is rendelni, ha eddig még nem tette (amúgy "sztárfotó", Romantikus Erőszak és Kárpátia koncerteken kérés nélkül is elkészíti a hivatal). De azért az ember szemléletes akar lenni, s teszi ezt egy idézettel:
"Valami nem jó, te nem ezt mondtad
Mikor még mindkét kezemet fogtad
Ahogy gyermekként néztem nem láttam hibát
És nem értettem a teóriát
Tettem amit kell, törtem magam
A holnap mégis bizonytalan
Én hallgatok rád hogyha te mondod
Higgy a tévének ha ontja a mocskot
Hogy legyek szingli mert most az a menő
És sok diplomás, azé a jövő
Enyém lett vagy még csak készül
Magányosan remény nélkül
2006-ban Magyarországon
Én biztos megtalálom
Csak egy féreggé kell vállnom
És az ölembe hullik minden
Azt mondják nem is kell ehhez hánynom
És megvalósul az álom
És engem veregetnek vállon
Csak legyen cipzár a számon
De nekem nem kell ilyen áron
Sajnálom..."
Úgy pár hónap múlva gondoltam jelentkezek egy hírdetésre, ahol földmérőket kerestek, átmenetinek jó lesz. Nem átmeneti lett, hál'Isten, lásd fent miért. Adalék a történethez -de mihez nem-, hogy a nők itt is befolyásolták a helyzetet. Volt egy gyönyörű barátnőm, aki elviselte minden hülyeségemet (pl. zene), mindent, ami iránt érdeklődök (pl. történelem, saját, néha nem szalonképes szavakkal), és nem utolsó sorban, sőt főleg azt, hogy egy csóró hülyegyerek vagyok. Egyetlen probléma volt köztünk, szó szerint köztünk, ami jól mérhető, kb. 500km. Mindkettőnk úgy állt akkor, hogy 25 évet még nem ad fel. Meg is beszéltük, hogy nem haragszunk egymásra, ha a véletlen megint összehoz minket, újra megvizsgáljuk a körülményeket. Utána úgy hozta a sors, hogy egyre többször találkoztam egy lánnyal, akivel korábban sokat voltam együtt mint jó ismerősök. Ami régebben csak alakult volna, azt akkor megbeszéltük. De megváltozott, erről nem is írok többet, legyen annyi elég, hogy a magyarázkodása mögött a valós ok az amit már említettem, hogy egy csóró hülyegyerek vagyok.
Ezek után sokat nem gondolkodtam, hogy aláírjak-e egy olyan szerződést, ami alapján akár minden héten máshol dolgozhatok az ország területén.
A fent leírtak csak a teljességet szolgálják, úgyhogy vissza a tanulsághoz, hogy boldog vagyok földmérőként. És mindez így is marad, amíg egyik saját vállalkozási ötletünket meg nem tudjuk valósítani pár barátommal, vagy meg nem állapodok valaki mellett és nem lesz családom...
Zoli
Tehát a rövid tanulság annyi, hogy boldog vagyok ebben a szakmában. Idővel megszerettem, megtanultam (persze az én szintemen). Boldog vagyok, hogy ilyen nagyszerű embereket ismerhettem meg. Tehát ez a végső következtetés. De hogy az előzményekről is írjak: ha a végzettségemet nézzük, mint Makó és Jeruzsálem a viszony a földméréssel. Hacsak nem annyi, hogy reál beálítottságú mindkettő (pénzügy szakon végeztem itt Zalaegerszegen). És kb. innét szeretném elkezdeni a történetet.
Fiatalon minden ember belegondol, mi lesz, ha tényleg dolgozni kell. Annak idején én is belegondoltam, és amit elképzeltem az még tetszett is. Amit tudtam a pénzügyi pályáról, az alapján vonzónak tűnt, ráadásul érdekelt is, a háttértantárgyak is mentek, persze itt is ki kell egészíteni, hogy a magam módján. Magam módján, ugyanis a tanulás mellett olyan dolgokkal is meg kellett bírkóznom, amik nem feltétlenül segítették elő a folyamatot. De ezekről nem írok. Szóval, eljött az idő, mikor államvizsga előtt gyakorlatra kellett menni. Akkor már kezdtem sejteni, hogy az olyan tulajdonságok, amikkel az ember meg tud maradni ilyen körökben, azok hiányoznak belőlem. A gyakorlati helyem még csak haggyán, az elviselhető volt (lásd: nem rúgtak ki). A szakomhoz képest ott is alkottam, ugyanis nem banknál voltam, pedig pénzintézeti szakirányon végeztem. Ezután következett a munkahelykeresés nevű "áldott" folyamat, amikor is a fent említett sejtés teljesen beigazolódott. Nem részletezem ezt sem, páraknak már kifejtettem a véleményem. A végén még itt is elkap a hév, és annak a következménye
röviden annyi lenne, hogy egy bizonyos hivatal a fényképem mellé tudna nevet is rendelni, ha eddig még nem tette (amúgy "sztárfotó", Romantikus Erőszak és Kárpátia koncerteken kérés nélkül is elkészíti a hivatal). De azért az ember szemléletes akar lenni, s teszi ezt egy idézettel:
"Valami nem jó, te nem ezt mondtad
Mikor még mindkét kezemet fogtad
Ahogy gyermekként néztem nem láttam hibát
És nem értettem a teóriát
Tettem amit kell, törtem magam
A holnap mégis bizonytalan
Én hallgatok rád hogyha te mondod
Higgy a tévének ha ontja a mocskot
Hogy legyek szingli mert most az a menő
És sok diplomás, azé a jövő
Enyém lett vagy még csak készül
Magányosan remény nélkül
2006-ban Magyarországon
Én biztos megtalálom
Csak egy féreggé kell vállnom
És az ölembe hullik minden
Azt mondják nem is kell ehhez hánynom
És megvalósul az álom
És engem veregetnek vállon
Csak legyen cipzár a számon
De nekem nem kell ilyen áron
Sajnálom..."
Úgy pár hónap múlva gondoltam jelentkezek egy hírdetésre, ahol földmérőket kerestek, átmenetinek jó lesz. Nem átmeneti lett, hál'Isten, lásd fent miért. Adalék a történethez -de mihez nem-, hogy a nők itt is befolyásolták a helyzetet. Volt egy gyönyörű barátnőm, aki elviselte minden hülyeségemet (pl. zene), mindent, ami iránt érdeklődök (pl. történelem, saját, néha nem szalonképes szavakkal), és nem utolsó sorban, sőt főleg azt, hogy egy csóró hülyegyerek vagyok. Egyetlen probléma volt köztünk, szó szerint köztünk, ami jól mérhető, kb. 500km. Mindkettőnk úgy állt akkor, hogy 25 évet még nem ad fel. Meg is beszéltük, hogy nem haragszunk egymásra, ha a véletlen megint összehoz minket, újra megvizsgáljuk a körülményeket. Utána úgy hozta a sors, hogy egyre többször találkoztam egy lánnyal, akivel korábban sokat voltam együtt mint jó ismerősök. Ami régebben csak alakult volna, azt akkor megbeszéltük. De megváltozott, erről nem is írok többet, legyen annyi elég, hogy a magyarázkodása mögött a valós ok az amit már említettem, hogy egy csóró hülyegyerek vagyok.
Ezek után sokat nem gondolkodtam, hogy aláírjak-e egy olyan szerződést, ami alapján akár minden héten máshol dolgozhatok az ország területén.
A fent leírtak csak a teljességet szolgálják, úgyhogy vissza a tanulsághoz, hogy boldog vagyok földmérőként. És mindez így is marad, amíg egyik saját vállalkozási ötletünket meg nem tudjuk valósítani pár barátommal, vagy meg nem állapodok valaki mellett és nem lesz családom...
Zoli
3 megjegyzés:
Nahát, Zoli, nem is tudtam, hogy Te ilyen fasza gyerek vagy : )
Na, de komolyan, azt sohase bánd, ha szembe mész a tömeggel és hülyén bámulnak rád. Minden csak nézöpont kérdése, és az a lényeg, hogy Te jól érezd magad!
Ezzel kapcsolatban idézném egyik kedvenc történetemet, amit kihaeennem blogján futó mesébe is beleírtam. Nem én találtam ki, de ennek ellenére szerintem nagyon találó! : )
„Az öreg papagáj mellé fiatal madár került, aki hamarosan észrevette, hogy a kalitka egyik rácsa ki van törve. Egy alkalmas pillanatban aztán ki is használta felfedezését és átpréselte magát a rácson. Már éppen boldogan röppent volna a nyitott ablak felé, amikor az öreg madár szomorúan utána szólt:
- Fiam, nem tudod, mit csinálsz!
A fiatal madár csodálkozva nézett vissza, mire az öreg folytatta:
- Nagyon sokan próbálkoztak már előtted is, de még egyikük sem tért vissza.”
Nagy részüket valószínűleg levadászta a szomszéd macska...
Vagy sóvárogva nézte őket, de mivel 25 kilójával a súlypontemelkedése hagyott némi kívánni valót maga után, ezért csak lustán beleszagolt az előtte halomban álló papagájízű macskakajába...
Megjegyzés küldése