Sok kicsi sokra megy...

Mint ahogy a cím is sugallja, apró dolgok előbb-utóbb kitesznek egy bejegyzést. Egy hétfői napon haknizni voltunk, hogy maradjunk a zenei metaforáknál. Turnénak nem neveznénk, nem "ottalvós" munkánk volt. A munkát nem szeretnénk részletezni, lényeg, hogy mostanában belterületen dolgozunk. Biztosak vagyunk benne, hogy az azon a környéken lakók szemében is népszerűek lennénk, ha olvasnák portálunkat, azonban a "főszereplő" valószínű a "mi a k.... anyátokról beszéltek" rendkívül intelligens reakciót produkálná. Ezért, és mivel nem nagy sztoriról van szó, bárhol előfordulhatna (mint ahogy sajnálatos módon elő is fordul), nem nevezzük meg a helyszínt. Hogy el tudjátok képzelni: egy kis utcában, ahol éppen dolgunk volt, megjelent egy nem a munkától "izmos" egyén, akinek szinkronban voltak bizonyos dolgai. Ezek a dolgok pedig nevezetesen a sötét jelzővel kerültek szinkronba. Van egy olyan érzésem, hogy ami a ház előtt állt autó, annak sem volt sok köze a kétkezi munkához. Mindegy, szerintem különösebb bemutatásra nem szorulnak az ilyenek. A tőle elvárható stílusban érdeklődött: segíthetek valamiben az uraknak? Zárójelben szeretnénk megjegyezni, amikor láthatósági mellényben vagyunk, még köszönni is nehezükre esik, ha egyáltalán megvárnak - ennek mi lehet az oka? Elmondtuk neki mit csinálunk, amit ő elégedetten nyugtázott egy kis vigyorral. Lám-lám, ilyen munka is van? Elsőre azt gondolná az ember, hogy az eszközökön lepődnek meg, de itt nem erről volt szó, a munka fogalmával nem volt kibékülve. Szóval hogy rövidre vegyük, nem tudott nekünk segíteni, ellenben leszűrtünk egy hatalmas tanulságot: ha a prevenciónak lenne visszamenőleges hatálya, az ősei rendkívül nagy segítséget nyújthattak volna, nem csak nekünk, hanem több millió embernek. Ezt a segítséget sterilizációnak hívják...

A következő történet ha külön bejegyzésbe kerülne, akár a "Vakáció a Balkánon" címet is kaphatná. Ismét egy kis faluban dolgoztunk, ahol az Enjoy nem csak nfo fájlban szerepelhet, hanem a nap minden percében, a valós életben is - sajnos más kérdés, kinek a f...sága miatt, és főleg kinek a finanszírozásával. Különös dolgok esnek meg ezen a tájon. Hogy ne felejtsünk ki semmit, haladjunk kronológiai sorrendben, hozzávetőleges pontossággal (rossz PDOP érték! - szakmai szóvicc, nehogy valaki rosszra gondoljon, nem a Population of Dark Orclike People rövidítése, bár jogos a kétely...)

8.30.: Érkezés a faluba. Megállapítást nyert, hogy ismét belenyúltunk. Egészségügyi generál után elkezdtük a munkát.

9.00.: A "Baljós árnyak" stílusosan Darthweder hangon nyertek bizonyosságot. A hangok miért is ne, olyan helyről szűrődtek felénk, ahol un. viszonyító mérést kellett csinálnunk. Gondoltuk, a végére hagyjuk, egyrészt praktikus okokból, másrészt pedig bíztunk benne, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Pedig lehet, mint később látni fogjuk...

12.00.: Ebéd elhalasztva, ma végeznünk kell. Bár beleférne, de a harangszó a polgármesteri hivatal előtt ért minket. Ha nem lenne nyilvánvaló, hónap eleje van, ilyenkor osztanak játékgépbe valót (más ilyenkor még fizetést sem kap...)

14.00.: Egy nagyon aranyos nénihez kellett bekéretőznünk. Amíg dolgoztunk, nagyon jól elbeszélgettünk vele, korát meghazudtoló életkedvvel és kézséggel viselkedett velünk. Sok mindenben egyetértettünk vele, örült, hogy valaki meghallgatja, tisztelettel beszél vele. Szomorú, hogy ez nem számít természetesnek. A mai helyzetről is volt véleménye, röviden az ő szavaival: "miféle megkötözött marhák ülnek ott fent... " Bízzunk benne, hogy a mindenki azt kapja amit megérdemel elv alapján nemsokára a jelző is valóság lesz!

14.30.: Harlem-i látogatás kezdete. Pontosabban Harlem magyar módra. Először egy fiatalember, akivel beszélnünk kellett, megmutatta milyen kemény. Szoknyának beillő nadrág, kapucni a baseball sapkán, mellé szúrós tekintet és határozott fellépés. Amúgy bravúros volt, mindig is csodálkoztunk, hogy milyen fejlett érzékszervekkel rendelkeznek az ilyen stílusú emberek. Mert hogy az orra után ment, az hétszentség, nem hiszem, hogy kilátott a sapka alól.

15.00.: Még mindig ugyanaz az utca. Megjelenik a horizonton egy daliás férfi, aki egy tekintélyes méretű eszközt vett ki a kabátja alól. Lássatok csodád, megnyomott rajta egy gombot, és megszólalt a zene. Ezután ugyanolyan határozottsággal visszatette a kabátjába, majd az illuminált tánclépéseket a járás folyamatával keverő koreográfiával vidáman elhaladt mellettünk.

15.15.: A sors tréfás kedvében volt, táncbajnokunk portáján szintén viszonyító mérésre volt szükségünk. A félreértések elkerülése miatt itt szeretnénk leszögezni valamit. Nem vagyunk sem szélsőségesek, sem a ma nagyon divatosan (inkább balf...ul) megfogalmazott szalonszélsőségesek, nem egy csoporttal, hanem bizonyos tulajdonságokkal nem vagyunk toleránsak. Vissza a helyszínre. Udvariasan megkértük őket, legyenek szívesek megengedni, hogy elvégezzük a munkánkat. Természetesen, hangzott a válasz egy fiatal lánytól. Mire végeztünk, kilépett a nagypapa, aki a következőt ordította: oaaaaarghhaaaooorhuuughaghhhhh! Nem merjük idézőjelbe tenni, de mi így értettük. A sokakat foglalkoztató kérdés: mi lenne, ha ez a fiatal lány más környéken nő fel, mi lenne, ha kiderülne, hogy pl. nagyon tehetséges festő, vagy k....ra mindegy mi...

15.19.: És íme az átfedés az időpontokban, ami akkor nem tűnt fel, mivel a helyzet komolyságához méltón igyekeztünk viselkedni. Leginkább egy Monty Python jelenethez hasonlított. A szomszéd háznál megjelent két népviseletben lévő kamikaze: gumicsizma felül visszahajtott szárral, munkásnadrág, alkalomhoz illő fejfedő, egyikük kezében a vidék jedikardja, a motorfűrész, hogy megyénk büszkeségét, Bödőcs Tibit idézzük. Jöttek egy nagy fenyőfát gallyazni, de mindjárt az elején akadályba ütköztek, egy nagy német juhász kutya személyében. Ennek következtében rögtön kialakult egy párbeszéd, amit illik megőrizni az utókornak:

- Gyertek be, nem bánt!

- Én aztán be nem megyek oda, megy a f…om! Még megkap az a rohadt dög!

- Gyertek már, mondom nem bánt! Takarodj már a helyedre, te rohadt dög!

- Mondom kösd meg, látod, ugat mint a hétszentség! Nekem nincs rá szükségem, hogy megkapjon ez a rohadék!

- Mondom takarodj, a k…. anyád, hogy nem bírsz megrohadni! Gyertek már, nem bánt!

Végülis meggyőzte őket, bementek. Igazából innét kezdődött a cirkuszi mutatvány. Volt egy házilag tákolt létra nekidöntve a fának, azon kellett felmenni. Elhangzott a biztonsági útbaigazítás: „én a helyedben a szélére lépnék, hátha leszakad!” Megfogadták, fel is értek a fára. A „műszeres” egyik lábbal támaszkodott, másikkal kapaszkodott, bal kézben a cigi (nehogy szemébe menjen a füst), jobb kézben fej felett a motorfűrész. Ő megúszta sérülés nélkül, nem is értettük hogy csinálja. De a leeső faág fennakadt a villanyvezetéken (aminek a védelme miatt kellett legallyazni a fát), és kiszabta a vezetéktartó póznát a tetőből, anélkül, hogy leszakadt volna a vezeték, csak Fekete László akaraterejével tartotta a súlyt. Ez végszóra történt, pont mikor indultunk volna tovább. Erre Béla, új munkatársunk angol hidegvérrel felnézett a rajzról „Damoklész kardjára” és csak ennyit kérdezett: „kihúzzam a rajzról a bekötést?”

15.37.: Elértünk az utca végére, gondoltuk végetértek a kalandok. Erre az utolsó ház udvarából felcsendült a már ismert hang, amit csak egy motorfűrész képes produkálni. Észrevettek minket, gondolták, mi megváltjuk a világot, hát tőlünk kérdeznek. Ami ezután következik, komikusnak tűnik, de ha mélyen belegondol az ember, tragikus, hogy ilyen előfordul. Tehát észrevettek minket, leállította a motorfűrészt a nő (!), megkérdezte mit csinálunk. Sajátos hanglejtéssel beszélt, de ezt megmagyarázza, hogy felül egy darab foga sem volt. A motorfűrésszel egész ügyesen bánt, kizárt, hogy az dobta volna le a láncot, ami ezt a foghíjas állapotot előidézte volna, inkább az a valószínű, hogy pár dologban más álláspontra helyezkedett, mint a férje. Elmondtuk neki mijáratban vagyunk, mire felcsillant a szeme (értsd: villanyhálózatot mértünk). Elmondta, hogy kib…ott vele a szolgáltató, de mi nem értettük, hiszen nem vagyunk villanyszerelők. De nem baj! Ő elmondta, hogy világos legyen: „tudják, akadozott az áramkimaradás”. Hogy mi erre nem gondoltunk…

Nagyvonalakban ennyi történt, ami említésre méltó. Nem unatkoztunk, az egyszer biztos!

Az imént írtuk, hogy új munkatársunk, Béla mit mondott. Igen vannak új munkatársaink! Nemrég csatlakoztak kis csapatunkhoz, hozzánk terepesekhez Béla és Márk, az irodába pedig Móni és Évi. Róluk is fogunk még írni, vagy reméljük, hogy ők saját magukról. Egyenlőre azonban még csak ismerkedés fázisban vagyunk, 2-3 hete érkeztek. De jó emberek, reméljük maradnak. Decemberben viszont szintén érkezett egy akkor új munkatárs, Lilla személyében. Azonnal Lil(l)a ködbe borultunk, feltűnő jelenség. De nagyon jó fej, remélem ő is akar majd írni magáról valamit. Bár valamelyik nap megsértődött, hogy nem ízlett a kávé, amit ő főzött. Reméljük, csak a műsor kedvéért sértődött meg, jól áll neki, meg amúgy is szeretjük osztani az észt egymásnak. Mindenestre üdvözlünk minden közelmúltban érkezett új kollégát!